Brexit-tárgyalások: a végtelen történet

2020.12.22

A halászati jogokon fennakadt brexit-tárgyalások kedden is folytatódnak, és ezúttal fordulatot hozhatnak; brit sajtóértesülések szerint David Frost brit főtárgyaló új javaslattal áll elő, és - állítólag - hajlandó jelentős engedményt tenni a brit vizeken kifogott mennyiségi kvótát illetően. Persze kérdés, uniós tárgyalópartnere, Michel Barnier rábólint-e az ajánlatra.

Boris Johnson brit kormányfőn egyre nagyobb a hazai nyomás, hogy alku híján legalább a tárgyalások, és az átmeneti időszak újévre átcsúszó meghosszabbításába egyezzen bele.

A skót első miniszter szerint "ésszerűtlen lenne a mutáns koronavírus-törzs okozta jelenlegi nehézségekhez hozzáadni a no deal brexit-et." Nicola Sturgeon azt írta, "a kormányfőnek a megállapodást kell keresnie, különben a két, önmagában is nehéz ügy és következményei miatt súlyos helyzetbe kerülünk."

A londoni főpolgármester úgy fogalmazott; " a koronavírus-járvány elleni küzdelemben a legfontosabb az ellátási láncok biztosítása. Amihez a miniszterek minden eddiginél egységesebb erőfeszítései szükségesek. Egy megállapodás nélküli brexit okozta káoszt kockáztatni ebben a helyzetben több mint vakmerőség" - véli Sadiq Khan.

A brit miniszterelnök azonban kitart merev álláspontja mellett.

"Nagyon fontos, hogy mindenki megértse; az Egyesült Királyság képes kell, hogy legyen teljes mértékben érvényesíteni jogait, törvényeit. És ez alól nem lehet kivétel a halászati jogok sem. A helyzet pedig továbbra az, az Egyesült Királyság számára kielégítő a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) szabályai szerinti kereskedelem" - hangsúlyozta Boris Johnson.

Ugyanakkor nem a halászati jogok az egyetlen feloldandó vitás kérdés; alapvetően az egyenlő versenyfeltételek biztosítása mindkét oldalon a kereskedelmi megállapodás kulcsa.