Bolívia tart a brit vírustörzstől, senkit sem enged be Európából

2020.12.23

Betiltja a beutazást az összes európai országból Bolívia, hogy megakadályozza az Egyesült Királyságban terjedő új koronavírus-törzs behurcolását.

"December 25-én éjféltől január 8-áig tilos a belépés az országba az összes Európából érkező utas számára" - mondta a bolíviai kormány egészségügyi miniszterének helyettese. "Ezután ismét értékeljük a járványügyi helyzetet és a nemzetközi jelentéseket a vírus viselkedéséről" - tette hozzá Álvaro Terrazas. A december 25-éig érkező repülőgépek utasait szigorú ellenőrzéseknek vetik alá, és mindannyiukat letesztelik, annak ellenére is, hogy a beutazók már eleve negatív teszttel szállhatnak csak fel a gépek fedélzetére.

A 11 milliós Bolíviában februárban tetőzhet a járvány második hulláma Edgar Pozo egészségügyi miniszter szerint. Eddig 151 ezer ember szervezetében mutatták ki a koronavírus jelenlétét, az áldozatok száma pedig nemrég meghaladta a 9 ezret.

Ezzel Bolívia a középmezőnyben foglal helyet Dél-Amerikában. Míg a 3,5 milliós Uruguay eddig megúszta 120 halálesettel és 14 ezer fertőzöttel, a 32 milliós Peruban már több mint 37 ezren vesztették életüket a járványban, az igazolt fertőzöttek száma pedig átlépte az egymilliót.