Béremelést sürgetnek szakértők Nyugat-Európában a brutális áremelések miatt

2022.05.09

Az európai kormányoknak közbe kell lépniük és emelniük kell a béreket azért, hogy ellensúlyozzák az inflációt - mondta az Euronewsnak a FEPS kutatóintézet tanulmányokért ls politikért felelős igazgatója. Szerinte elsősorban most az emberek vásárlóerejének megtartása lenne a fő feladat.

Rekordmértékű infláció nehezíti az emberek életét Európában. Belgiumban idén 8 százalékos drágulást várnak, az energia, az élelmiszer ára viszont ennél is meredekebben emelkedik. Brüsszel bevásárlóutcájában sokan panaszkodnak.

"Drágult a liszt, a cukor, az olaj. Reméljük, hogy Ukrajnában rendeződik a helyzet és az élet visszatér a régi mederbe" - mondta egy vásárló.

"Az anyám sokat vezet és mostanában inkább a szomszédos országokban tankol, Hollandiában, vagy Luxemburgban, mert ott olcsóbb a benzin" - tette hozzá egy másik járókelő.

Civil szervezetek aggódnak amiatt, hogy a háború elmélyítheti a szegénységet Európában.

Nem a civileknek kellene betölteni azt az űrt, amit a kormányok hagynak. Ha a civilek nem dolgoznának, akkor sokan nem férnének hozzá az alapvető dolgokhoz - mondta egy civil szervezet, a Social Platform munkatársa, Helen Willets.

Egy szakértő szerint a kormányoknak nagyon gyorsan új energia és élelmiszer-források után kell nézniük és emelniük kell a fizetéseket.

Nem látom, hogyan kerülhetnénk ki ebből a válságból anélkül, hogy előtérbe helyeznénk a fizetések és a vásárlóerő kérdését" - mondta David Rinaldi, a FEPS tanulmányokért és politikáért felelős igazgatója.

Az árakat ugyanakkor a spekuláció és a felvásárlás is felfelé hajtja, ami ellen több kereskedő is próbál fellépni. Közben az Európai Parlament képviselői arra figyelmeztettek, hogy az Ukrajnában zajló háborúnak súlyos szociális és gazdasági következményei vannak Európában.

Share