Öt uniós tagállamban már a 18 év alattiak is szavazhatnak az EP-választásokon

2024.04.03

Ahogyan már több mint egy évtizede teszik, az Európai Ifjúsági Fórum (EYF) továbbra is azért küzd, hogy 16 évre csökkenjen a szavazati korhatárt. A fórum 28 éves elnöke szerint ez a demokrácia erősítésének egyik módja lenne.

"Lehetőségünk van professzorokon és tanárokon keresztül végigvezetni őket a választási folyamaton, megtanítani nekik a demokrácia működését, és ténylegesen arra bátorítani őket, hogy menjenek el szavazni. Azt is tudjuk, hogy amikor a fiatalok már korán elkezdenek szavazni, nagyobb valószínűséggel folytatják a szavazást életük későbbi szakaszában" - fogalmazott María Rodríguez Alcázar, az Európai Ifjúsági Fórum elnöke.

Néhány 18 év alatti már a júniusi európai parlamenti választáson élhet ezzel a jogával. A választási jogosultság korhatárát ugyanis Ausztriában, Németországban, Máltán és Belgiumban 16, Görögországban pedig 17 évben határozták meg.

2019-ben mindössze hat 30 év alatti jelöltet választottak be a jelenlegi Európai Parlamentbe. Egyikük a spanyol szocialista Alicia Homs Ginel, aki akkor 25 éves volt, és egyetért a szavazási korhatár csökkentésével. A fiatalokat az uniós szellemiség őrzőinek tekinti.

"Olyan nemzedék vagyunk, amely ezzel a projekttel együtt született és nőtt fel, és amelynek talán megvan a felelősségérzete is, hogy megvédje az Európai Uniót" - jelentette ki Alicia Homs Ginel.

Az Erasmus oktatási program, a nemzetközi barangolási díjak megszüntetése és az Interrail vonatbérlet olyan politikák, amelyeket Alicia Homs Ginel kiemelten fontosnak tart a fiatalok mindennapi életében. Most, a foglalkoztatási és szociális ügyekkel foglalkozó bizottság alelnökeként úgy véli, hogy a szakmai gyakorlatokra vonatkozó új irányelv kulcsfontosságú prioritás.

A fiataloknak is egyértelmű kéréseik vannak a kampányban részt vevő politikai pártokhoz.

"Beszélniük kell a foglalkoztatásról, a lakhatásról, a mentális egészségről, a klímaválság leküzdésének módjáról, de arról is, hogyan lehet több teret adni a demokráciában a fiataloknak" - tette hozzá María Rodríguez Alcázar.

Azoknak a fiataloknak pedig, akik fontolgatják, hogy induljanak a következő választásokon, fontos tudniuk, hogy 18 éves koruktól csak 15 tagállamban tehetik meg ezt. Másutt - Bulgáriában, Cipruson, Csehországban, Észtországban, Írországban, Litvániában, Lettországban, Lengyelországban és Szlovákiában - ehhez legalább 21 évesnek kell lenniük.

Romániában a választhatóság alsó korhatára 23, míg Olaszországban és Görögországban 25 év.