Az EP felvenné a harcot az adóelkerülőkkel
Minden évben több milliárd eurónyi közpénz tűnik el a multinacionális cégek agresszív adóelkerülése miatt. Az Európai Parlament nemrég alapított albizottság felvenné a harcot a trükköző multikkal és az őket segítő tagállamokkal is. A tét legalább 50 milliárd euró évente.
Szeptember végén alakult meg az Európai Parlament adózási ügyekkel foglalkozó albizottsága, a FISC. A csoport célja a multinacionális cégek adóelkerülésének feltárása és megakadályozása. Az Európai Parlament új albizottságának vezetője szerint különös figyelmet érdemelnek az amerikai technológiai óriáscégek, mint az Apple, a Google, vagy az Amazon.
"Az alapszabály az, hogy mindenkinek ki kell vennie a maga részét az adókból. A mostani helyzet azonban igazságtalan. Ön is fizet adót, ahogy én is. A legtöbb cég is fizet adót. De a legnagyobb vállalatok nem fizetnek. És ebbe a körbe tartozik a világ öt legnagyobb cége, az amerikai technológiai óriásvállalatok köre" - mondta a szocialista EP-képviselő, Paul Tang.
Ezek a cégek kihasználják a jogi kiskapukat és a legjobb adófeltételeket biztosító uniós tagállamba csatornázzák át a nyereségüket. Az albizottság elnöke, a holland szocialista Paul Tang a saját hazája adóügyeit is vizsgálná.
"Felvesszük a harcot az adóelkerülés ellen. Néhány tagállam segíti ezt a jelenséget. Így van ez Luxemburg, Írország és az én hazám, Hollandia esetében is. Az Európai Parlament az egyetlen szervezet, amely nevén nevezi ezen országokat. Ezek ugyanis segítik a gazdagok és a cégek adóelkerülését" - tette hozzá Paul Tang.
Becslések szerint évente 50-70 milliárd eurónyi adó marad így a cégeknél. A tagállamok részéről azonban erős ellenállás van az adóügyi együttműködéssel szemben. Pedig az integráció következő lépése épp az adóügy lenne.
"A tagállamok elkötelezettek a gazdasági integráció mellett. Az EU is főleg gazdasági politikákból áll. Azonban nem létezhet közös gazdaságpolitika közös adózás és közös vállalati szabályok nélkül. Vagyis tovább kell lépnünk az adóügyi integráció felé. Talán egy napon létrejöhet az uniós szintű társasági adó" - mondta egy belga egyetemi tanár, Edoardo Traversa.
A digitális kereskedelemmel foglalkozó cégek az átlagos adószint mindössze felét fizetik be a költségvetésbe. Ezért a szakértők szerint sürgősen modernizálni kell az adórendszert, amelynek szabályait többnyire még az internetes kereskedelem és a digitális forradalom előtt alkották meg.