Küszöbön a háború Azerbajdzsán és Örményország között

2020.09.28

Az elmúlt 26 év legsúlyosabb konfliktusának küszöbén áll Azerbajdzsán és Örményország. A tét az örmények lakta, de a nemzetközi jog szerint Azerbajdzsánhoz tartozó Hegyi-Karabah feletti uralom. A területvita folyamatos összecsapásokhoz vezetett az elmúlt évtizedekben, a mostani helyzet azonban különösen aggasztónak tűnik. A második napja tartó harcokban a felek nehéztüzérséget is bevetnek, a fenyegetések keményebbek a szokásosnál, és a geopolitikai helyzet is kedvezőbb a háborúskodásra.

Folytatódnak a harcok Örményország és Azerbajdzsán között a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahért. Mindkét fél győzelmekről számol be, és azzal vádolja a másikat, hogy az civil célpontokra is irányítja tüzérségét.

A nemzetközi jog alapján Azerbajdzsánhoz tartozó, de örmény lakosságú Hegyi-Karabahot a kilencvenes évek eleje óta egy örmény szakadár köztársaság uralja. Az összecsapások a területért folyó, 1994-ben lezárult véres háború óta is folyamatosak. A konfliktus nagyjából 30 ezer áldozattal járt, és több százezres menekülthullámot indított el. A 11 ezer négyzetkilométeres, 150 ezres lakosságú Hegyi-Karabahban korábban nagyjából 20 százalék volt az azeriek aránya, mára azonban gyakorlatilag 0-ra csökkent. Az Azerbajdzsánban élő örmények szintén elmenekültek lakóhelyükről az elmúlt évtizedekben.