Ausztria nem fogad el keleti vakcinát

2021.05.17

Csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett koronavírus elleni vakcinával beoltottak kaphatnak Zöld Kártyát Ausztriában, amivel az ausztriai éttermeket, szálláshelyeket, strandokat és sok más közösségi teret lehet majd látogatni - írja a Kleine Zeitung.

Ez egyben azt is jelenti, hogy akit keleti, tehát orosz vagy kínai vakcinával oltottak be, az nem juthat automatikusan osztrák Zöld Kártyához, amellyel azt igazolja, hogy "alacsony járványügyi kockázatot jelent".

Aki az EMA által engedélyezett valamelyik oltást kapta, az az első dózis felvétele után 22 nappal kaphatja meg a kártyát, ami 9 hónapig érvényes.

Ezen kívül az kaphat még osztrák Zöld Kártyát, aki

- átesett a betegségen és hat hónapnál nem régebbi orvosi igazolással vagy három hónapnál nem régebbi antitest-teszttel bizonyítja gyógyultságát,

vagy

- 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet, vagy 48 óránál nem régebbi negatív antigén-tesztet tud felmutatni.

Az, hogy a keleti vakcinákat nem fogadják el, nem csak Ausztriába utazó magyaroknak jelenthet gondot, de például olyan osztrák állampolgároknak is, akiket Szerbiában, ahol külföldieket is beoltanak, Szputnyik-V vagy Sinopharm oltóanyaggal oltottak be.

Az EMA idáig a Pfizer/BioNTech, az AstraZeneca, a Moderna, és a Johnson&Johnson vakcináját fogadta el, a Szputnyik V-t jelenleg is vizsgálják.

A védőoltást igazoló egységes európai uniós igazolványról még nincs döntés Brüsszelben.