Ausztria és Spanyolország: eljött a koalíciók kora

2020.01.14

Két új koalíciós kormány alakult nemrég Európában.

Spanyolországban évtizedek óta nem volt példa ilyen többpárti irányításra.

Ausztriában pedig a konzervatívok és a zöldek alakítottak kormányt.

"Spanyolországban nincsenek hagyományai a koalíciós kormányzásnak, lényegében ez az első kísérlet erre. Érdekes lesz látni, hogyan dolgoznak majd együtt. Európában azonban többnyire koalíciós kormányok vannak - mondta egy elemző, Sandra Parthie.

Az unióban ma többségben vannak a koalíciós kormányok, három országot kisebbségi kormány vezet, hét államban pedig egyetlen politikai párt kormányoz.

A legtöbb egypárti kormány a konzervatívok családjához tartozik.

"A koalíciók akkor működnek, ha a résztvevők demokratikus érettsége megfelelő. És itt nem csak a koalíciót alkotó pártokról van szó hanem az ellenzékről is, akiknek el kell fogadniuk, hogy más pártok adják a többséget. Ezt konstruktív módon is végre lehet hajtani, de kialakulhat egy nagyon populista ellenzék is"

Az elemző szerint európai szinten nem feltétlenül jelent előnyt egy ország számára a koalíciós kormányzás.

"Lehet, hogy egy kormányban más párt adja a gazdasági minisztert és a környezetvédelmi minisztert. Az ő álláspontjuk igencsak eltérő lehet például az európai zöld fordulatról. Vagyis bonyolult lehet a közös álláspont megtalálása uniós szinten"

Azonban lehetnek előnyök is.

"A koalíciós kormányzás előnye, hogy több embert, több szavazót von be az irányításba. Emiatt egy szélesebb konszenzus védheti a kormány döntéseit a közvélemény előtt."