Alapjaiban rendítheti meg a II. János Pál pápáról alkotott képet volt titkára botránya

2020.11.11

Tudott-e II. János Pál pápa a pedofil botrányokról, és részt vett-e azok elleplezésében a pontifikátusa alatt, jelenleg ez a legfontosabb kérdés Lengyelországban a katolikus egyház számára, azonban ezt a kérdést más országokban is fölteszik.

Stanisław Dziwisz bíborosról, aki annak idején a pápa titkára volt, mára kiderült, hogy sok esetben tussolt el pedofil ügyeket az egyházon belül. A róla készült dokumentumfilm korábban a fizetős TVN GO platformon volt elérhető, most a lengyel TVN24 adta le a "Feketén fehéren" című műsorában.

II. János Pál pápa és Stanisław Dziwisz 2003. október 16-án   -   Szerzői jogok  AP Photo
II. János Pál pápa és Stanisław Dziwisz 2003. október 16-án - Szerzői jogok AP Photo

A "Don Stanislao" című dokumentumfilm bemutatja annak az egyházi tisztségviselőnek a bukását, aki II. János Pál örökségének védelmezőjeként tért vissza Lengyelországba, és mára a süllyesztőbe kerülhet. A bíboros ellen a legfőbb vádak a következők: szexuális botrányok leplezése, kenőpénz felvétele azért, hogy magánlátogatók soron kívül találkozhassanak II. János Pállal, továbbá kereskedés az egyházi hivatalokkal.

"Láttam a borítékokat a számokkal. Ha öt volt rajta, az azt jelentette, hogy 5000 dollár volt benne. Dziwisz bíboros számára a borítékon a 10-es szám állt" - mondja a filmben Theodore McCarrick volt amerikai bíboros egyik áldozata. (Theodore McCarrickot tavaly taszították ki a papi rendből szexuális visszaélések miatt. Az egyik legmagasabb rangú amerikai katolikus papot még II. János Pál avatta bíborossá. 2018 júliusában Ferenc pápa fosztotta meg bíborosi rangjától, és függesztette fel nyilvános papi szolgálatából. A McCarrickot érintő több száz oldalas egyházi dossziét, kedden hozta nyilvánosságra a Vatikán - a szerk.)

Ártatlan volt-e II. János Pál?

A gazeta.pl című online lap megszólaltatta Frédéric Martel francia írót is, aki tavaly publikált könyvet a Vatikánon belüli korrupcióról és homoszexualitásról. Ha II. János Pál ártatlan volt, kérjük bíboros úr, hogy mondja el nekünk, ön követett el hibát, fordult közvetlenül Dziwisz bíboroshoz Frédéric Martel.

Kábítószerfüggő, gyerekmolesztáló pap

Marcial Maciel Degollado esete különösen elképesztő, ő volt az egyik Dziwisz által mentegetett katolikus pap. Gazdag mexikói katolikus családból származott, és 16 éves korában, 1941-ben megalapította a Krisztus Légiója nevű szervezetet. Több évtizeden át gazdag adományozóktól és a bűnözésből mintegy 50 milliárd dolláros vagyont halmozott fel.

"Krisztus légiósainak története meghaladja az összes sötét históriát, amellyel az egyház történetében foglalkoztunk. Maciel Degollado ördögi alak, Dosztojevszkij sem találhatta volna ki ezt a fajta bonyolult személyiséget "- mondja a filozófus, Andrzej Kobyliński professzor a varsói Stefan Wyszyński bíboros egyetemről.

Degollado bizonyítottan kábítószer-függő volt, és több tucat gyermeket molesztált Mexikóban és Európába és szexuálisan bántalmazta a gyülekezet fiatal tagjait, köztük sok kiskorút. Áldozatai számát mintegy kétszáz főre becsülik.