Áder János: a fenntarthatóság a fiatalok jövőjéről szól

2023.10.17

A fenntarthatóság alapvetően nem a természeti környezetről, hanem a fiatalok, a következő generációk jövőjéről, életéről szól - jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök kedden Kecskeméten.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Neumann János Egyetemen tartott előadásában egyebek mellett arról beszélt: a diákoknak, egyetemi hallgatóknak szóló előadásainak másik fontos üzenete, hogy van megoldás. Sok olyan fiatal él közöttük, akik kerestek és találtak ilyen megoldásokat egy-egy fontos részterület problémáira - tette hozzá.

Kiemelte: a közelmúltban megrendezett Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expo is arról szólt, hogy a legkülönbözőbb kérdésekben - így a talajmegóvásban, a vízbázisok megőrzésében, a szennyvíz- és hulladékkezelésben - remek magyar ötletek, találmányok születtek az elmúlt időszakban. Ezeket "használnunk kell a jövőben, mert így sok későbbi bajtól óvhatjuk meg magunkat" - hangsúlyozta.