A WKF-elnök bírálta a NOB-ot, amiért a sportág kimaradt az olimpiai programból
Antonio Espinós, a
karatésok világszövetségének (WKF) elnöke bírálta a Nemzetközi Olimpiai
Bizottságot (NOB), amiért a sportág nem került be a 2028-as Los
Angeles-i ötkarikás játékok programjába.
A
WKF első embere a keddtől (mától) vasárnapig tartó budapesti
világbajnokság előestéjén rendezett kongresszuson adott hangot
véleményének.
A japán gyökerű karate az első szűrőn átjutott kilenc
sportág között szerepelt, végül azonban - a múlt hétfőn született döntés
értelmében - nem került be a Los Angeles-i műsorba, amelybe az amerikai
szervezők, a NOB végrehajtó bizottságának támogatásával, a krikettet, a
baseball/softballt, a flag footballt, a lacrosse-t és a fallabdát
választották be.
Espinós szerint a nagy múltú karaténak -
tradíciója, népszerűsége, világméretű elterjedtsége okán is -
feltétlenül helyet kellett volna kapnia a 2028-as játékokon, különösen
azt követően, hogy a 2021-es tokiói ötkarikás debütálás után kiszorult a
2024-es párizsi olimpia programjából.
"Nagyon sajnálom, hogy nem
tudtam visszaszerezni a karate olimpiai státuszát. Elnézést kérek ezért
a kudarcért, pedig jómagam és a csapat mindent megtettünk azért, hogy
ott legyünk Los Angelesben, de hiába" - fogalmazott önkritikusan
Espinós, aki kritikával illette a NOB-ot, amiért - szavai szerint - "nem
képes megreformálni az ötkarikás programot".
"Azt akarom, hogy a
karate helyet kapjon az olimpia alapprogramjában, és továbbra is
küzdeni fogunk érte" - mondta a WKF elnöke a budapesti kongresszuson.
A
Papp László Sportarénában zajló világbajnokságon az első két nap
küzdelemben és formagyakorlatban is az egyéni selejtezőket, csütörtökön
és pénteken a csapatok selejtezőit rendezik meg, szombaton és vasárnap
pedig a bronzmérkőzések és a döntők következnek. Forrás:MTI