A sztrájk 30-50 százalékos bevételkiesés Párizsnak
A párizsi metróban zsúfoltságot, a nevezetességeknél a forgalom csökkenését hozta a hetek óta tartó franciaországi sztrájkhullám. Számokban mérve is sok turistát vesztett a francia főváros, az idegenforgalmi bevétel harmada is elmaradhat az első becslések szerint az ünnepi időszakban.
Az advent és az iskolai téli szünet a párizsi idegenforgalmi szezon egyik kiemelkedő időszaka, más években teltházasak a szálláshelyek.
Laurent Duc, a szállodaipari érdekvédő szervezet, az UMIH elnöke azt mondta, hogy a december 5-i sztrájk valóságos pangást eredményezett. Az első hétvégén felére esett vissza a szálláshelyek kihasználtsága. Csak ez az egy hétvége lerontja néhány százalékkal az évi teljesítményt, tette hozzá.
Egy összesítést is közölt a szállásadók szakszervezete. Az UMIH becslése alapján idén 30 százalékkal kisebb a szállodák kihasználtsága Párizsban, mint 2018 decemberében volt.
Az üzletekben is kevesebb a vásárló, a karácsony előtti felvételeken látszik, hogy elmaradt a szokásos tömeg. A megkérdezett párizsi kereskedők és vendéglátósok 30-50 százalékos csökkenésről számoltak be.
Csak a Bastille Opera jegyértékesítése 5 millió eurót esett vissza december 5. óta.
A veszteség olyan komoly, hogy a gazdasági miniszter a cégeket segítő intézkedéseket jelentett be, így az adó és szociális járulékok befizetési határidejének meghosszabbítását.