A NATO a magyar fenntartások ellenére miniszteri szinten tárgyal Ukrajnával

2023.03.21

A NATO főtitkárával tárgyalt kedd délelőtt a magyar külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter elmondta: Jens Stoltenberg közölte vele, hogy a magyar elutasító álláspont dacára össze fogja hívni a NATO-Ukrajna Bizottság miniszteri szintű ülését.

Magyarország 2015 óta blokkolja a NATO-Ukrajna Bizottság nagykövetinél magasabb szintű egyeztetéseit, arra hivatkozva, amit most Szijjártó Péter is elmondott, hogy "gyakorlatilag folyamatosan csorbítják a nemzeti közösségek, köztük a magyar nemzeti közösség jogait."

Jens Stoltenberggel való tárgyalásai után a magyar külügyminiszter elmondta: "A főtitkár azt közölte, hogy különböző okok miatt, amelyeknek részletezése nem az én tisztem, össze fogja hívni a NATO-Ukrajna Bizottság miniszteri szintű ülését az április 4-én tartandó külügyminiszteri tanács alatt, dacára a magyar elutasító álláspontnak."

Szijjártó hozzátette: "Ez a döntés sérti a NATO egységét, az egységes akaratra vonatkozó eljárásrendet, ugyanakkor nem tehetünk mást, mint tudomásul vesszük a főtitkár döntését", és azt mondta, Stoltenberg ígéretet tett rá, hogy ezen ülésen "teret ad a kisebbségvédelemmel kapcsolatos felvetéseknek."

A magyar miniszter állítása szerint "hatalmas a nyomás a kormányon az Atlanti-óceán mindkét partjáról, hogy adja fel a kárpátaljai magyar közösség védelmét, ez azonban semmilyen körülmények között nem fog megtörténni." Stoltenberg éves sajtóértekezletán megerősítette, hogy néhány héten belül meglesz a találkozó, amit egy platformnak tekint Ukrajna támogatásának demonstrálására. "Tisztában vagyok a kisebbségek kérdésével, és ez az Ukrajnával folytatott megbeszélés része lesz" - ígérte.

Szijjártó kitért a Kadri Simson európai uniós energiaügyi biztossal folytatott megbeszélésére is, azt állítva, hogy Magyarország energiaellátása biztonságban van, "köszönhetően az elmúlt évek bátor beruházásainak, amelyeket bizonyos esetekben fenyegetések ellenére valósítottak meg."