A Mákvirág lett idén Magyarország tortája
A váci Édes Vonal
cukrászda cukrásza, Kovács Alfréd Mákvirág nevű,
mákos-feketeribizlis-feketeszezámos kreációja nyerte el idén a
Magyarország tortája címet, Magyarország cukormentes tortája pedig a
szegedi Reök Kézműves Cukrászda és Kávéház cukrászai, Novák Ádám és
Csonka László Zöld Málna elnevezésű
málnás-pisztáciás-fehércsokoládés-rózsavizes alkotása lett - jelentették
be csütörtökön az Országházban tartott díjátadón, ahol az idei Szent
István-napi kenyeret is bemutatták.
Pataki Ádám, a Magyar Cukrász Ipartestület elnökségi tagja elmondta, a Mákvirág torta könnyű, mandulalisztes, mákos piskótából, lágy fehércsokoládé-krémből, ropogós feketeszezám-grillázsból áll, valamint megjelenik benne a máklikőr és a feketeribizli is.
Az idén 18. alkalommal meghirdetett versenyen a jelentkezőknek úgynevezett szuperélelmiszereket kellett felhasználniuk, a szervezők ugyanis a gazdag beltartalmú értékekkel rendelkező, magyar alapanyagokra szerették volna felhívni a figyelmet - emelte ki Pataki Ádám.
A második
helyezett Fodor Sándor (Habcsók Cukrászda, Budapest) Rigófütty nevű
tortája lett, míg a harmadik helyen Novák Ádám és Domonkos Noémi (Reök
Kézműves Cukrászda és Kávéház, Szeged) Fekete gyöngy elnevezésű alkotása
végzett.
Nándori László, a Magyarország cukormentes tortája
verseny zsűrijének elnöke a Zöld málna tortát bemutatva elmondta, hogy
abban a pisztácia megjelenik a piskótában és mousse formájában is, édes
ízét a piros málnazselé savassága egészíti ki, és a rózsavíz teszi
különlegessé.
Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány által, a Magyar
Cukrász Ipartestület szakmai partnerségével megrendezett verseny második
helyezettje szintén a győztesek alkotása, a Fűszeres Vilmos elnevezésű
kreáció, míg a harmadik helyen Gyuris László és Reisinger Ferenc (Virág
Cukrászda és Kávéház, Szeged) Intuíció elnevezésű alkotása végzett.
A
torták minőségének védelme érdekében idén is csak az év végétől lesznek
nyilvánosak a receptek, addig csak az ipartestület tagjai készíthetik
ezeket.
Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a díjazott Szent István-napi kenyereket mutatta be az eseményen. A nyertes a Szent István-napi kenyerek közül a balmazújvárosi Balmaz Sütöde Kft. Nagyapám kenyere burgonyával lett, az innovatív kenyerek mezőnyében szintén a Balmaz Sütöde Kft. jalapenós, cheddar sajtos, vadkovászos kenyere lett az első.
A tavaly bevezetett, idén sós változatban meghirdetett sétálósütemény kategóriában pedig a mórahalmi Varga Pékség 95 Kft. Pásztor reggelije - egy juhtúróval, sonkával, lilahagymával töltött, szegedi paprikával színezett francia croissant - érdemelte ki az első helyet.
A Magyar Pékszövetség elnöke elmondta, hogy 13. alkalommal hirdették meg a kenyerek versenyét, amelyre idén majdnem 100 terméket neveztek a három kategóriában. Ez minden idők legtöbb nevezése, ráadásul idén a versenyzők között sok fiatal sütőipari szakember mérettette meg magát - tette hozzá.-forrás:MTI