A liberálisok és a zöldek lehetnek királycsinálók a német választásokon

Vasárnap döntenek a németek arról, hogy a 16 évig tartó Merkel-korszak után milyen irányt vegyen az ország. Egyedül egyik párt sem nyerhet, számos koalíciós opció adott, még az is lehet, hogy nem a győzelemre legesélyesebb szociáldemokraták alakítanak kormányt.

A szövetségi parlamenti (Bundestag-) választások előtti napokban érezhetően élesebbé vált a német kampányfinis, a pártok egyszerre próbálnak meg önálló arculatot felmutatni és koalícióképesnek is mutatkozni lehetséges partnereik felé.

Két alapvető trend azért már jól kivehető: az egyik, hogy a kereszténydemokrata-szocdem nagykoalíció kifújt, sem az CDU/CSU, sem az SPD nem szorgalmazza a folytatást, egy tisztán fekete-vörös összeállás egyébként jelen állás szerint nem is lenne elég a 300 mandátumos többségi küszöbhöz.

A másik: szinte biztos, hogy bárki alakít koalíciót, a Zöldek kormányozni fognak. És nemcsak azért, mert megkerülhetetlenek akár egy baloldali dominanciájú, akár egy konzervatív-liberális polgári kormányban, hanem átvitt értelemben is: ma már mindegyik német párt "zöld", a klímakérdés mindennél fontosabb téma Európa legerősebb gazdaságának nyilvánosságában.

Az is teljesen egyértelmű, hogy a 11 százalékon álló radikális jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párttal egyik párt sem fog kormányt alakítani. A korábban számos szélsőséges megnyilatkozása miatt partvonalra szorult AfD egyik "erős" témája sem volt hangsúlyos a kampányban, sem az erős oltásszkeptikus és lezárásellenes attitüdjük, sem a bevándorlás kérdése.

Versenyképesség és vörös veszély

A választás tétjét nem is politikus, hanem a Német Gazdaságkutató Intézet (DIW) elnöke fogalmazta meg talán a legpontosabban: Marcel Fratzscher szerint az országban elakadtak a reformok, ezért 1990 óta a mostani a legfontosabb választás.

Németország fontos fordulópont előtt áll négy, a jövő szempontjából kulcsfontosságú kérdésben: az éghajlatvédelem, a digitális átalakulás, a gazdasági átalakulás, valamint a Kínával és Amerikával folytatott globális verseny tekintetében.

Az Euronews is beszámolt róla, milyen meglepően rosszul áll Németországban a digitalizáció: európai összehasonlításban Németország csak a huszonegyedik az e-kormányzás területén. A szakértő a gondok közé sorolta még a társadalmi polarizációt is, ami szerinte csak súlyosbodott a pandémia idején. A pártok kampányán látszott, hogy érzékelik a választás tétjét, e témák mindegyikét érintették valamilyen formában, de az ezzel járó felelősséget természetesen eltérően értelmezték.

Nem véletlenül óvott a távozó Angela Merkel nagy figyelmet keltett utolsó Bundestag-beszédében a balratolódástól: "El kell hárítani a keletnémet állampárt utódszervezetével együttműködő kormány megalakulásának veszélyét Németországban" - jelentette ki határozottan. A radikális baloldali Linke (Balpárt) lehetséges kormányra kerülése azonban nemcsak a CDU köreiben veri ki a biztosítékot.

Németországban valós a vörös veszély - írta nemrég elemzésében a mindig visszafogott Politico, arra reagálva, hogy egyre többször merül fel: ha a szocdemek és a zöldek nem szereznek többséget, akkor a 6-7 százalékon álló Linkét is beemelhetik a koalícióba. Ez lenne az elhíresült vörös-vörös-zöld opció(R2G), amelyre azonban az SPD és a Zöldek is érzékelhetően legutolsó lehetőségként tekintenek.

Nemcsak a NATO-ról van szó

A Politico szerint az elemzők elsősorban a párt NATO-ról, illetve katonai intervenciókról vallott nézetei miatt tartanak a Linkétől, meg persze azért, mert a volt keletnémet állampárt (SED) utódszervezete. A CDU kifejezetten "morális tabutörésnek" tartaná a Linke kormányra kerülését.

Mindezt sokan osztják, legutóbb még a szocdemek és a zöldek is teljesen elképedtek, hogy a Linke képviselői tartózkodtak, amikor az Afganisztánban rekedt polgárok kimenekítéséről szavazott a parlament (a párt "NATO-háborúnak" nevezi az elmúlt húsz év nyugati jelenlétét Afganisztánban).

A Balpárt egyrészt mindent megtenne azért, hogy kormányra kerüljön, másrészt láthatóan fájdalmas kompromisszumnak tartaná a transzatlanti védelmi szövetség, tehát a nyugati orientáció felé való elköteleződést, márpedig a győzelemre álló szocdemek ehhez kötik a Linkével való együttműködést.

Miközben Dietmar Bartsch frakcióvezető hallani sem akar kompromisszumról NATO-ügyben, a párt legismertebb arca, Gregor Gysi, a Bundestag külügyi bizottságának tagja enyhébb húrokat penget a tévécsatornákon: nem most akarnak kilépni a NATO-ból, de jó viszonyt akarnak Amerika mellett Oroszországgal és Kínával is. A párt elengedné a Moszkva elleni szankciókat, és Oroszország bevonásával hozna létre valamilyen közös védelmi szervezetet.

Hugo Müller-Vogg konzervatív német író szerint egy tisztán baloldali koalíció még nem jelentene NDK-s viszonyokat, de

alapvetően megváltoztatná az ország gazdasághoz, a jóléti államhoz és a külpolitikához való viszonyát, és ez csökkentené Európa legnagyobb gazdaságának versenyképességét.

A párton belül számos szélsőségesen antikapitalista, államosításokról és kisajátításokról beszélő csoporttal rendelkező Linke több ponton tud kapcsolódni az elmúlt években amúgy is erősen balra tolódott SPD és a Zöldek osztogató gazdasági elképzeléseihez, így a minimálbér 12 euróra emeléséhez, az adóreformhoz, a vasúti hálózat bővítéséhez, a lakásbérlők érdekében egyes nagy ingatlancégek kisajátításához. Egy ilyen kormány azonban éppen hogy felgyorsítaná, kiélezné a társadalmi polarizációt az országban.

A Zöldekkel koalíciózni akaró szocdem kancellárjelölt, a felmérések szerint stabilan vezető Olaf Scholz egyelőre hárítja, de nem is utasítja el élből a Linkét (pártjának két társelnöke viszont egyértelműen balra áll tőle, és nyitottak az R2G opcióra). Ugyanakkor elemzők szerint valószínűleg csak arra használja őket, hogy a szabad demokratákat (FDP) behozza a koalícióba, akik felé több gesztust is tett az elmúlt napokban, pl. elfogadhatónak nevezte a nyugdíjrendszer egyik pillérének részbeni magánalapra helyezését.

A liberálisok már szinte döntöttek

A választások utáni helyzetet nagy valószínűséggel az FDP fogja eldönteni, akár azzal, hogy belép egy koalícióba, akár azzal, hogy távol marad (mint 2017-ben, amikor nem volt hajlandó résztvenni a kormányban, miután nem látta biztosítottnak a politikai mozgásterét). A Christian Lindner vezette konzervatív-liberális párt 11-12 százalékon áll, és elemzők két irányba is nyitottnak látják, így kétféle lehetőségük is adódik.