A járvány eddigi leghalálosabb napján van túl Németország

2021.01.08

Németországban pénteken rekordot döntött a napi halálozások száma. 24 óra alatt 1188 áldozatot szedett a vírus, a fertőzöttek száma pedig több mint 31 ezerrel emelkedett. Ez utóbbi is közel van az eddigi csúcshoz.

Az egészségügyi rendszerre egyre nagyobb nyomás nehezedik, mer a kórházi ápolásra szoruló betegek száma egyre nő, annak ellenére is, hogy november óta az országban szigorú lezárások vannak érvényben. A német kórházakban már több mint 3 ezer ember van lélegeztetőgépen.

Egy új vakcinaszerződés adhat némi reményt

Európában már több mint 25 millió koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és egyelőre nem csillapodik a járvány. Jó hír viszont, hogy újabb 300 millió dózis koronavírus elleni vakcinát rendelt az Európai Unió a Pfizer és a BioNTech vállalatoktól. 75 millió adagot már 2021 második negyedévében leszállítanak a tagállamokba, a többi az év hátralévő részében érkezik. Az új szerződéssel duplájára emelkedett a lekötött Pfizer-vakcinák száma (jelenleg 400 millió dózis jön biztosan, 200 millióra pedig opciója van az EU-nak). A megrendelést az Európai Bizottság elnöke jelentette be pénteken.

"Ez azt jelenti, hogy a két engedélyezett vakcinából már annyi dózist kötöttünk le, amennyivel 380 millió európait lehet beoltani. Ez több, mint a lakosság 80 százaléka. És újabb vakcinák jönnek majd a következő hetekben és hónapokban" - utalt a Modernától rendelt vakcinákra is Ursula von der Leyen.

Most Franciaországban találtak új variánst

Franciaországban közben egy újabb, eddig ismeretlen variánst fedeztek fel. Az Egészségügyi Világszervezet szerint elkerülhetetlen, hogy időnként a vírus új mutációira bukkanjunk.

"Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem változtat azon, amit csinálunk. A vírus terjedésének lassítása érdekében bevezetett alapvető óvintézkedéseket tartanunk kell. A korai adatok azt valószínűsítik, hogy az intézkedések és a vakcinák hatékonyak lehetnek minden vizsgált variánssal szemben" - mondta David Nabarro, a szervezet munkatársa.