A holland kormány kisebb mértékű enyhítéseket jelentett be
Mark Rutte holland
ügyvivő kormányfő kisebb mértékű enyhítéseket jelentett be kedd este a
koronavírus-járvány terjedését korlátozó intézkedésekkel kapcsolatban.

A
bejelentés szerint március 2-tól újranyithatnak az általános iskolák,
továbbá a fodrász-, illetve masszázs-szalonok. A miniszterelnök azonban
hangsúlyozta: amennyiben a járványmutatók jelentősen romlanak, az
enyhítéseket hatályon kívül helyezik.
Rutte közölte: noha a
járvány harmadik hulláma elkerülhetetlenül elérte Hollandiát, egyes
korlátozó intézkedéseken enyhíteni kell, mert a lezárások következményei
súlyosan érintik mind a lakosságot, mind pedig az ország gazdaságát.
Az
este 9 órától reggel fél ötig tartó kijárási tilalom a kormány korábbi
határozata értelmében március 15-ig érvényben marad. A január 23-án
bevezetett rendelkezés tiltakozást, sőt tüntetéseket váltott ki, egy
hágai bíróság annak azonnali feloldására szólított fel. Az elsőfokú
ítéletet a holland kormány megfellebbezte, a bíróság másodfokon,
pénteken hoz írásbeli határozatot arról, hogy hatályon kívül kell-e
helyezni a korlátozó intézkedést.
Hollandiában december közepe óta szigorú lezárások vannak érvényben, a kereskedelmi és vendéglátó egységek zárva tartanak.
A
mintegy 17 millió lakosú országban, az elmúlt héten, napi átlagban
mintegy 4300 új fertőzöttet azonosítottak, 19 százalékkal többet, mint
az azt megelőző hét napban. Hét százalékkal növekedett a járvány
következtében elhunytak száma is, naponta átlagosan 94 ember vesztette
életét.