A Fradi az Újpest legyőzésével lett bajnok – zsinórban negyedszer

2022.04.25

A vasárnapi 2-1-es győzelmével a Ferencváros akárcsak tavaly, ezúttal is az Újpest ellen tette biztossá bajnoki címét az OTP Bank Ligában, ezzel zsinórban negyedszer, összességében 33.-szor végzett elsőként a magyar élvonalban.

Korai újpesti gól adta meg a szurkolóknak köszönhetően amúgy is jó hangulatú, teltházas találkozó alapját. Vendégkontra végén Esiti szabálytalankodott Beridzével büntetőt érően, amelyet a 6. percben Zivzivadze váltott gólra. Utóbbi kilencedik újpesti bajnoki meccsén tizedszer volt eredményes. A folytatásra maradt a nagy küzdelem, amelyben meddő fölénybe került a házigazda a saját térfelére visszazáró Újpesttel szemben. A 18. percben aztán egyenlített a Ferencváros: Boli centerezését a túloldalon üresen helyezkedő Nguen lőtte a kapuba. Kijött a szorításból az Újpest, amely a szünet előtt már a kezdeményezést is átvette, de hiába akadtak lehetőségei, az újabb gólt a hazaiak szerezték. A 39. percben Pászka gurította visszafelé a labdát, amelyet Vécsei helyezett laposan a bal sarokba.

A szünet után is élvezetes, nyílt maradt a játék, amelyben már Dibusznak, majd Banainak is akadt védenivalója, utóbbinak több is. A hajrához közeledve a kapuk egyre kevésbé forogtak veszélyben, és az iram is csökkent. Az Újpest próbált támadni, de sok hiba csúszott a játékába. A 95. percben Dibusz rosszul mozdult ki a kapujából, és pechesen ért a labdához, ezt kihasználva Croizet lőtt a hazai kapuba. Karakó játékvezető viszont a videó visszajátszást követően kifelé ítélt szabadrúgást, mert az újpesti támadó kezét is érintette a labda.

Négy fordulóval a szezon zárása előtt a zöld-fehéreknek 62 pontjuk van, a második Kisvárdának és a harmadik Puskás Akadémiának pedig 49. Egy évvel ezelőtt - akkor a 30. fordulóban - szintén az Újpest elleni hazai győzelemmel biztosította be aranyérmet a Ferencváros. Egyébként a két csapat párharcában immár 19 bajnoki összecsapásán veretlen , öt döntetlen mellett 14-szer nyert, sorozatban tizedszer. A két patinás fővárosi együttes 236. bajnoki találkozóját vívta egymással, az FTC 112. győzelmét aratta, 62 döntetlen és 61 újpesti siker mellett.