A filmszakma kiáll az SZFE diákjai mellett

2020.09.07

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen történtek nagy visszhangot keltettek a hétvégi Veszprém-Balaton Filmpikniken is. A helyzetet a fesztivál nyitófilmjének rendezője, Bagota Béla foglalta össze röviden:

"Lehet, hogy itt vagyunk most egy ünnepen, és a magyar filmet ünnepeljük, de tulajdonképpen közben Budapesten a Színház- és Filmművészeti Egyetemen mégiscsak az történik, hogy a hallgatók, a mostani diákok az egyetem autonómiájáért és a szabadságáért küzdenek."

A reform rendben van, de nem így

A most először megrendezett fesztiválon a hazai filmipar számos szereplője részt vett. A háttérbeszélgetéseken és a szakmai konferenciákon természetesen gyakran előkerült az SZFE ügye.

Sok szereplő egyetértett abban, hogy az egyetemre ráfér a reform, de azt nem olyan egyoldalúan kell megvalósítani, ahogyan a kormány szeretné. Ez volt Kovács Gábor Balázs-Béla díjas producer véleménye is:

"Szörnyű, ami ott történik, teljes tévedés a kuratórium részéről, a Vidnyánszkiék részéről ez a hozzáállás. Nyilvánvalóan valami megoldást kell találni, abszolút támogatom az SZFE-nek a megnyilvánulását, és nagyon drukkolok, hogy valami feloldása legyen ennek" - nyilatkozta Kovács az Euronewsnak.

"Oda nem kell visszatérni, ahol előzőleg voltak. Oda kéne visszatérni, hogy egy normál, demokratikus alapokon működő egyetem legyen, ahol kellő súllyal bír a diákok és a tanárok véleménye. És nyilván figyelembe kell venni a kormányzat véleményét is, de az, hogy csak a kormányzat diktál, semmiképpen nem megoldás" - tette hozzá.

A szakmai beszélgetések résztvevői közül sokan az egyetemen tanultak, például a fesztivál programigazgatója, Muszatics Péter is:

"A doktori iskolát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végeztem, és tulajdonképpen minden rokonszenvem az ott lévőkkel van" - mondta a programigazgató.

Navracsics: "a kultúra a megegyezés terepe"

A kormányt a 2023 Veszprém-Balaton Európa Kulturális fővárosa program koordinálásáért felelős biztos, Navracsics Tibor képviselte a rendezvényen. Az egykori uniós biztos a felek közötti párbeszédet sürgeti:

"A kultúra a megegyezés terepe. Én nagyon bízom benne, hogy találnak egy olyan megoldást, ami az egész szakmának, és a közvéleménynek is megnyugtató."

Az egyetem jövője körül rengeteg a bizonytalanság, de a filmesek szerint arra semmi esély nincsen, hogy minden visszatérjen a régi kerékvágásba.