96 éves korában meghalt Erzsébet királynő

2022.09.08

A Buckingham-palota néhány perce jelentette be, hogy 96 éves korában, a skóciai balmorali kastélyban elhunyt Erzsébet királynő, Anglia leghosszabb ideig regnáló uralkodója.

2022-ben ünnepelte a Platinum Jubileumot, vagyis trónra kerülésének hetvenedik évfordulóját. Ekkor már több ünnepi eseményt is lemondani kényszerült. A halála után 12 napos hivatalos gyászidőszak indul, testét a Parlamentbe viszik, a temetéséig a Westminster teremben helyezik el. Erzsébet királynő halálával az Egyesült Királyság egyik legizgalmasabb korszaka zárul le, a világ pedig modern történelem legismertebb uralkodóját gyászolja.

Erzsébet királynő életútja maga a megelevenedő történelem, a világ és az Egyesült Királyság is teljesen megváltozott uralkodása közben. Az országnak rengeteg kihívással, gazdasági és társadalmi változással, háborúval és politikai csatározásokkal teli időszakkal kellett megküzdenie, a királynő azonban híresen ügyelt arra, hogy a saját hatáskörét ne lépje át a politikai színtéren. Korunk legismertebb és legnagyobb uralkodója volt, aki nem csak az angolok és a nemzetközösség életére volt óriási hatással, hanem az egész egyetemes történelem és kultúra örök része marad, akiről nem csak az iskolákban emlékeznek majd meg, hanem zenében, filmekben, sorozatokban és a popkultúrában is nyomot hagyott, a divatról nem is beszélve. Uralkodása alatt a királyi család több válságot is túlélt, és szigorú, de következetes irányítása mellett a monarchia támogatottsága erős maradt az országban és a nemzetközösségben. Már 21. születésnapján arról beszélt, hogy az életét a Nemzetközösség szolgálatának szenteli. Haláláig több mint 600 kisebb-nagyobb jótékonysági szervezettel, katonai egyesülettel, szakmai szervezettel és közszolgálati szervezettel áll kapcsolatban.2022-ben ünnepelte a Platinum Jubileumot, vagyis trónra kerülésének hetvenedik évfordulóját. Ekkor már több ünnepi eseményt is lemondani kényszerült.

A halála után 12 napos hivatalos gyászidőszak indul, testét a Parlamentbe viszik, a temetéséig a Westminster teremben helyezik el. Erzsébet királynő halálával az Egyesült Királyság egyik legizgalmasabb korszaka zárul le, a világ pedig modern történelem legismertebb uralkodóját gyászolja.

A szerelemnek köszönhette, hogy uralkodó lett

Erzsébet Alexandra Mária 1926. április 21-én született, York hercegének és hercegnéjének legidősebb gyermekeként. Első keresztnevét édesanyja, második keresztnevét apai dédanyja után kapta, de a családban mindenki csak Lilibetnek hívta. A nevet Margit hercegnőtől, Erzsébet egyetlen testvérétől kapta, aki négy évvel volt fiatalabb nála, és a legenda szerint mindig rosszul mondta az Elizabeth nevet, így lett Lilibet. A két hercegnő otthon tanult, anyjuk és nevelőnőjük felügyelete mellett, ahol történelmet, irodalmat, zenét, angol valamint francia nyelvet tanultak, később jogot az etoni fiúiskola alelnökétől, vallástörténelmet Canterbury érsekétől tanult. A nevelőnője emlékjegyzeteiből kiderül, hogy Erzsébet már kislányként is imádta a lovakat és a kutyákat, ez az állatszeretete pedig egész hátralévő életében elkísérte. Ekkor még nem tűnt úgy, hogy valaha királynő lesz belőle, sokszor azt is mondják, hogy a szerelemnek köszönheti a trónt. Mindössze tíz éves volt, mikor nagyapja, V. György meghalt. A trónt nagybátyja, VII. Eduárd vette át, aki beleszeretett egy elvált amerikai nőbe, és mivel ezt a törvények tiltották, így a szerelmet választotta, és lemondott a koronáról. Az új király Erzsébet édesapja lett, ő pedig az első számú trónörökös.