"100 százalékos vámok" - Trump keményen üzent a dollárt elvető BRICS-államoknak

2024.12.02

A megválasztott amerikai elnök a Truth Social oldalon közzétett bejegyzésében szigorúan figyelmeztette Kínát és kereskedelmi szövetségeseit azon terveik miatt, hogy kiszorítsák az amerikai dollárt mint globális valutát.

"Az az elképzelés, hogy a BRICS-országok megpróbálnak eltávolodni a dollártól, miközben mi tétlenül nézzük, ELMÚLT. Elkötelezettséget várunk el ezektől az országoktól, hogy nem hoznak létre egy új BRICS-pénznemet, és nem támogatnak semmilyen más pénznemet a hatalmas amerikai dollár helyett, különben 100%-os vámokkal kell szembenézniük, és számolniuk kell azzal, hogy búcsút mondhatnak a csodálatos amerikai gazdaságba történő értékesítésnek" - írta különösebb kertelés nélkül Donald Trump.

A megválasztott elnök hozzátette: "Kereshetnek maguknak egy másik 'balekot'! Nincs esély arra, hogy a BRICS-országok lecseréljék az amerikai dollárt a nemzetközi kereskedelemben, és bármelyik ország, amelyik megpróbálja, búcsút inthet Amerikának".

Kína és Oroszország 2009-ben alakította meg a kifejezetten Nyugat-ellenes BRIC kereskedelmi blokkot Brazíliával és Indiával együtt. Egy évvel később Dél-Afrika is csatlakozott, és a csoport felvette a BRICS nevet. Tavaly megszavazták a tagság jelentős bővítését, és Szaúd-Arábiát, Iránt, Etiópiát, Egyiptomot, Argentínát és az Egyesült Arab Emírségeket (EAE) is meghívták, hogy lépéseket tegyenek a dollár globális erejének megrendítésére.

Argentína libertárius elnöke azonban hivatalosan is elutasította a csatlakozás gondolatát. A BRICS-államok ugyanis a nyugati országok "ellensúlyaként" tekintenek magukra, Milei viszont a Nyugat felé akar orientálódni, főként az Egyesült Államokat és Izraelt tekinti országa partnerének.

A tagság bővítése a jelek szerint az első lépés lenne a Nyugattal való jelentős gazdasági szakítás felé, a Unitnak (egységnek) nevezett közös valutára való áttérés révén, amelyet 40 százalékban arany, 60 százalékban pedig a BRICS-tagok helyi valutája fedezne - írja a Newsweek.

Elemzők szerint Kína egyre nagyobb befolyással bír a csoport általános működésére. Kína és India össze is vitatkozott a csoport bővítésének módját illetően: míg Peking gyors bővítésre törekedett, addig India lassabb integrációt akart, a G7-ekkel folytatott megbeszélések mellett a gazdasági és pénzügyi rendszerek reformjáról.

Kína végül győzött, ami a tagság hatalmas és hirtelen bővüléséhez és új tagok meghívásához vezetett.

Putyin korábban többször is bírálta az amerikai valuta dominanciáját, és bejelentette, hogy a BRICS-országokon belül független fizetési és elszámolási rendszert kíván létrehozni - emlékeztet a Spiegel. "Nem mi vagyunk azok, akik elutasítják a dollár használatát. De ha nem hagynak minket dolgozni, akkor mit tehetünk? Kénytelenek vagyunk alternatívák után nézni" - közölte az orosz elnök a legutóbbi kazanyi BRICS-csúcson.

Egy ilyen alternatíva segíthet Oroszországnak abban, hogy könnyebben kijátssza a nyugati szankciókat - írja a német lap. Az ukrajnai háború következtében a nyugati országok olyan szankciókat vezettek be Oroszország ellen, amelyek kifejezetten az ország pénzügyi szektorát érintik, az országot például elvágták a Swift nemzetközi fizetési információs szolgáltatástól, és korlátozták a dollárhoz és euróhoz való hozzáférést.

A kazanyi csúcstalálkozón Putyin több megbeszélésen is megismételte azt a javaslatát, hogy a kétoldalú kereskedelmet az amerikai dollár helyett nemzeti valutában rendezzék.